A Buenos Airesben zajló Ifjúsági Olimpián egyéniben remekült helyt állt a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola triatlonistája.

Az ifik ötkarikás játékán megyénket egyedül képviselő Ferenczi Niki néhány napos akklimatizáció után vágott neki a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló versenynek. Az előzetes papírforma teljesen felborult, hiszen a sportágban kicsit szokatlan módon egy-egy ecuadori és szingapúri triatlonos is ,,befért” az első tízbe. Mindeközben az idei Európa-bajnok csak a 23., míg az öreg kontinens olimpiai selejtezőjén diadalmaskodó olasz hölgy a 18. helyen ért célba Argentínában.

Nem kezdődött jól a verseny Niki számára, mivel a 33 fős mezőnyben 22. helyen állt az úszás után, sajnos a depózásnál kisebb problémái akadtak, így a 30. pozícióból vágott neki a második számnak. A folytatás szerencsére sokkal jobban alakult, ugyanis az első tíz kilométeren nagyot tekert, és egészen a 15. helyig sikerült felzárkóznia. Fontos megjegyezni, hogy a mezőnyt vezető mintegy tíz sportoló ekkor már közel másfél perces előnyben volt az üldözőkkel szemben, ami csak nagyon ritkán fordul elő triatlonban. A DSC-SI tehetsége a 13. helyről kezdte meg kedvenc és egyben legerősebb számát, a futást. Ezt a pozíciót a végéig megtartotta, és 1:01:25-ös idővel, a nyolcadik legjobb európaiként ért célba. A dobogó legfelső fokára a dél-afrikai Amber Schlebusché állhatott fel.

Az egyéni küzdelmek után csütörtökön a 2-2 lány és fiú alkotta kontinentális váltók küzdenek meg az érmekért, a négyesek összetétele egyelőre még nem ismert. 

Tizenharmadik helyen végzett Ferenczi Nikolett a meglepetések versenyén

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK